Son

2016. augusztus 21., vasárnap

28.Life is worth living

Kedves Olvasók!

Ismét nagyon örülök, hogy ennyien irtatok. Nem tudjátok elképzelni, mennyire jól esnek ezek a kis apró vélemények, és támogató kommentek. Most kicsit hamarabb is hoztam a részt, ami azért van mert az elkövetkezendő 1 hétben nem nagyon leszek elérhető.
Jó olvasást, és remélem,most is leírjátok véleményeiteket!

Szeret. Nem tudom felfogni. Soha nem tett semmi olyat, ami erre utalt volna. Persze, azt eddig is éreztem, hogy több van köztünk szimpla barátságnál, de mindig azt hittem, hogy én vagyok az egy a sok közül. Hirtelen nem is tudom, hogy mit válaszoljak. Itt áll előttem Justin Bieber, egy igazi világsztár. Egy megosztó személyiség, de aligha ismeri valaki igazán őt. Véleményem szerint, én ismerem. Persze, nem teljesen, mert egy embert senki sem ismer tökéletesen, még saját maga sem, de erre nem gondoltam volna. Nem gondoltam volna, hogy ilyet mond, pont nekem. Egy olyan lánynak, akit a semmiből kapott meg, teherként. Kimondhatom, hogy se ő, se én nem gondolta volna, hogy ez lesz ebből az egészből.

A szívem szó szerint a torkomba dobog, és elakad a szavam. Egyszerűen nem tudok egy értelmes szót se kinyögni, miközben könnyeim még mindig nem akarnak elállni. Csak folynak az arcomon lefelé, egészen az államig és tovább.
- Mondj valamit, kérlek – szorítja meg még jobban az arcomat, és látom, hogy egyre kétségbeesettebb. Mélyen a szemébe nézek, és előre látom, hogy életem egyik legrosszabb, de egyben legjobb döntését hoznám meg, ha kimondanám én is azt a bűvös szót. Legalább még egy fél percig szótlanul állok, és ekkor látom rajta, hogy már idegei határán játszadozok. – Tudod, ezt általában vissza szokták mondani – idegesen neveti el magát, persze kínjában. Tudom, hogy muszáj mondjak valamit, és szeretnék is , de annyi dolgot tudnék felsorolni mellette, viszont tudom, hogy döntést kell hozzak. A legjobbat? Nem hinném. Csak azt, amit leginkább szeretnék. És most azt, hogy vele legyek. Csak ennyit.
- Szeretlek – mosolygok rá könnyeim alul, és ahogy kimondom ezt a három szótagos szót, szabályos érzem, hogy egy kő gördül le a szívemről, szint úgy neki. Idegessége csupán egy tizedmásodperc alatt szétfoszlik, és közeledik felém, viszont úgy érzem, hogy ez most az én időm. Gyengéden tapasztom ajkaimat az övéihez. Nem erőltetjük túl, mert tudjuk, hogy ez most nem arról szól. Nem arról, hogy minél erősebben csókoljuk egymást, ez arról, hogy együtt vagyunk.
- Azt hittem már nem mondasz semmit – ölel át szorosan, én pedig mélyen mellkasába fúrom fejemet. Továbbra se tudok megszólalni. Szó sincs arról, hogy nem tudom, mit mondjak, csak csupán annyira fel vagyok dobódva, és nem hiszem el ezt az egész helyzetet. 
- Annyira örülök – vallom be hangosan is, amit érzek. Kicsit eltol magától, és rám villantja az a hihetetlen mosolyát. Azt, amitől minden egyes lány elolvad, köztük én is.
Próbálom magam nyugtatni, és mondogatni, hogy lazuljak már el, és fogam fel. Fogjam fel azt, hogy kivel vagyok. Vagyis ne, mert az nem érdekel. Nem érdekel, az hogy ő, híres, hogy ő mennyit keres. Hanem az, hogy szeret.
- Most már azért tényleg éhes vagyok – neveti el magát, majd fogja meg újra a kezemet, és kezdünk el sétálni. Persze, nem vissza ahhoz a bárhoz, hanem keresünk egy másikat. Szerencsére közben besötétedett, így már nem nagyon kell a napszemüvegünk mögé bujkálni, de persze így is hallom, hogy egy-két ember összesúg mögöttünk, de nem foglalkozunk velük. Kéz a kézben sétálunk a parton, majd mikor észreveszek egy kisebb táblát, ami egy aprócska büféhez mutat, rögtön jobbra fordulunk. Pár métert kell sétálni, és elénk tárul, egy egyszerű kis házikó. Alig egy pár szék van előtte, és ahogy bekukucskálunk egy szinte velem egy idős lányt vélünk felfedezni. Ahogy benéz Justin, a lány leblokkol. Csak néz és néz, majd körülbelül két másodperc után sírás tör ki belőle, és azonnal kifut a bódéból és Justin karjai közé veti magát. Lehet, hogy sokan a helyembe, féltékenyek lennének, de egyáltalán nem vagyok az. Én sose rajongtam senkiért se, de általános iskolában volt egy barátnőm, aki igen, és állandóan arról a személyről áradozott, így kicsit beleláttam a világba, és abba, hogy mennyit jelent neki az a személy. Na, szerintem pont ez van ennél a lánynál is. Ahogy kiszabadul ölelésből remegő kézzel kap a telefonja után, és pedig segítő készen elveszem és csinálok róluk egy pár képet. Leülök egy helyre, miközben Justin visszakíséri a lányt, és rendel nekünk egy egy gyros-t. Nem lepődök meg azon, hogy ott marad, míg meg nem süti a szakács, majd egy puszival köszöni meg a lánynak. Én csak mosolyogva figyelem a jelenetet. Mosolyogva, mert látom, hogy boldog, és felszabadult. Ilyennek pedig már rég láttam.
- Úgy látom, ízlik – szól közbe mikor mindketten majszoljuk az ételünket. Én már szinte nem is merek magamra nézni mert, ahogy rá pillantok, elröhögöm magam. Fekete egyszerű pólóján fehér foltok, illetve húsdarabok ékeskednek. Ha ő így néz ki, akkor én hogyan festhetek? Az egyszer biztos, hogy nekünk meg kéne tanulni rendesen enni.
- A felsődet elnézve neked is – törlöm meg éppen egy szalvétával számat, mert úgy érzem, tele vagyok. Még legalább a negyede a tányéromon van, de egy falat nem fér belém. Viszont mikor átpillantok az ő tányérjára, nem lepődök meg hogy teljesen üres. Jól lakott óvodás fejjel ücsörög, és hasát simogatja, gondolom, azért mert ő is ugyanúgy érez, mint én. 
- Mehetünk? – kérdezi, mikor a telefonján megnézi az időt. Akaratlanul is, de követem mozdulatait, és bámulom a képernyőt. Talán kicsit túlságosan is bámulom, hiszen gyorsan le is zárja a képernyőt, és fura arckifejezéssel tekint rám. Lebuktam, viszont örülök, hogy nem hozza szóba a visszafelé úton.
Justin lassabban vezet, mint odafelé, így majdnem éjfélre érünk haza. Álmos szemekkel botorkálok be a szobámba, és veszem elő pizsamámat, majd indulok el a fürdő felé, ám, ő is éppen oda tart.
- Menjél csak – mosolygok rá, hiszen ő állt ott hamarabb.
- Én másra gondoltam – perverz mosolyt villant,de talán mert már túl késő van, nem esik le egyből a dolog. Pár másodperc el kell teljen, hogy felfogjam mit is akar pontosan. Óó. Hogy közös fürdőzés? De hiszen még csak ma jöttünk össze? Vagy egyáltalán együtt is vagyunk?
Ez gyors, vagy nem? Nem tudom, mit válaszoljak. Nem akarok prűd lenni, mert nem is vagyok az, és ezt ő is pontosan tudja, de nem tudom, hogy bevállaljam-e ezt. Nem tudom, hogy készen állok-e rá.
Gondolom, látja rajtam, hogy hezitálok, és arra felé hajlok, hogy nem megyek bele a dologba, ezért mérgesen vágja be a fürdőszobába, és zárja be. Na, ezt most jól megcsináltam
Maximum tíz percig lehet bent, de úgy érzem, hogy legalább egy fél óra is. Mikor meghallom, hogy nyitódik a zár, egyből az ajtó elé ugrok, így megakadályozva azt, hogy egy lépést is tudjon tenni. 
- Justin – elterveztem, hogy összeszedett és mélyre ható leszek, de ahogy megpillantom, csak makogok.
- Igen, Mildred?- már ahogy meghallom hangleejtését, már tudom, hogy nincs baj, és nem haragszik, de azért próbálja tetetni azt, hogy igenis baj van, és igenis haragszik rám.
Próbálom összeszedni gondolataimat, de egyszerűen nem vagyok képes rá. Mintha az agyam megállt volna, és csak szívem dobogna. Hirtelen azt se tudom, hogy hol vagyok, és ez megrémiszt. Megrémiszt, az hogy ennyire elájulok tőle, mert eddig ez nem így volt, de mióta mi most együtt vagyunk, és tényleg együtt vagyunk teljesen megváltoztak az érzéseim. Szerencsére jó irányba, de lehet, hogy túlságosan is. De lehet, hogy ez normális. Most itt rinyálok ilyen kis apró dolgokon miközben örülnék, hogy velem van. Gyorsan elhessegetem a gondolataimat, majd ösztönösen indulok el felé, és kicsit lehet, hogy erősebben is, de hozzá nyomom a falhoz, és ajkaimat az övéihez.
természetesen nem áll ellen, amit egyáltalán nem bánok. Egyik keze levándorol, másikkal pedig erősen átölel.
- Ha ezzel most kiakartál engesztelni engem – válnak el ajkaink – akkor sikerül –mosolyog rám, és én is ugyanígy teszek, hisz örülök, hogy tényleg nem haragszik. Ne mondom azt, hogy megijedtem, csak csupán furcsának találtam, hogy már egy ilyen kis apró-cseprő dolgon megsértődik. – Na, de most siess, mert filmezünk –nyom egy puszit homlokomra, majd gyorsan el is tűnik szobájában. Nagy mosollyal az arcomon lépek be a fürdőbe, és gyorsan elvégzem a dolgomat. Még soha nem vártam ennyire, hogy végre megtusoljak.
Mikor kilépek az ajtón, egyből Justin szobája felé veszem az irányt, és kopogás nélkül nyitok be oda. Tekintete egyből rám téved, és elkezd röhögni. Először értetlenkedve nézem, de aztán végignézek magamon, és egyből rájövök. Áhá. A nagy sietségembe, fordítva vettem fel túlméretezett pólómat.
- Tetszik a pizsid – röhög tovább, és meg egy gúnyos vicsor kíséretében egy röpke mozdulattal megfordítom magamon a felsőm amit persze ő végig is néz. 
- Nekem meg tetszik, hogy nincs pizsid – mondom ki ezt, hiszen csak egy boxer van rajta, semmi más. Közben bemászok az ágyába, míg ő a laptopot állítja be. Csalódva konstatálom, hogy nincs nálam hajgumi, amivel fel tudom kötni a hajamat, de meglepődök, mikor benyúlok az én oldalamon lévő éjjeli szekrény egyik fiókjába, ahol találok egy fekete darabot.
- Kezdhetjük? – néz le rám, hiszen én közben fejemet hasára tettem, ő pedig két karjával átölelt. Igazából egyáltalán nem érdekel, hogy milyen filmet nézünk, sokkal inkább máson jár az eszem, és ahogy felpillantok, neki is. Jobb kezével ösztönösen nyom rá a leállító gombra, én pedig már az ölébe is találom magam, és alig tudok észhez térni, csókcsatánkban. Nagyon jó érzés vele, hiszen miden egyes alkalommal olyan, mintha egy teljesen új szájjal érintkeznék, közbe ugyanaz. Egyik keze bevándorol a pólóm alá, teljesen a melltartó pántig, és már tudom is, hogy mit akar csinálni.
- Justin – válok el tőle, mert meg akarok állni. Nem akarom már ez első alkalommal eljátszani ezt. Soha nem terveztem, hogy hogyan fogom elveszíteni, de nem így. Most még magam se tudom, hogy mit csinálunk, csupán a mának élek.
Megörülök, amikor nem szól, csupán egy gyors csókot nyom számra, és elindítja a filmet. Fejemet ismét karjaiba teszem, de érzem, hogy már nem sokáig bírom. Csak megállás nélkül mosolygok, hiszen boldog vagy. Nagyon boldog. És ilyen boldog, talán csak a baleset előtt voltam, azóta nem.

10 megjegyzés: